Üdvözlünk Andi színjátszósainak honlapján!!
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Darabok
 
Próbák

Próbák 

 

 

 
Akiknek hálásak vagyunk (TÁMOGATÓINK)

KÖSZÖNET:

 

 
István, a király 2009.

István, a király

2009-ben, Szécsény várossá nyilvánításának 675. évfordulója kapcsán nagyszabású rendezvény sorozat volt a városban. Ennek az egyik programja volt az István, a király című rockopera, mely  augusztus 20-án lett bemutatva. Az előadásnak 75 szereplője és számtalan segítője volt és a bemutatót több ezren látták, melynek helyszíne a múzeumkert és a sétálóutca volt. Az előadás résztvevői a gARa-Team, a PALÓC NÉPTÁNCEGYÜTTES, Andi Színjátszósai, a Holdudvar tánckar és a Ferences plébánia ministránsai voltak.

 képek az előadásról

 

Szereposztás:

István, akirály                                             Pásztor Máté

Koppány, a lázadó                                           Rónai Egon

Asztrik főpap                                                Ádám Gábor

Sarolt, István anyja                        Bakosné Bányai Mária

Gizella, István felesége                            Varga Nikolett

Torda, a táltos                                          Puszta Gergely

Laborc, magyar úr                                       Stayer László

Réka, Koppány lánya                            Beszkid Zsuzsanna

Sur                                                               Varga Bálint

Solt               magyar urak                          Smelkó István

Bese                                                              Lavaj Árpád

Vecellin                                                       Bobály Csaba

Hont              német lovagok                           Bakos Péter

Pázmány                                                          Szép Zsolt

Boglárka                                                         Kuris Csilla

Enikő            Koppány feleségei     V.-né Donkó Alexandra

Picur                  T.-né Németh Ilona, S.-né Borik Melinda

    Regősök              Berényi József, Bocsó Péter,  Őze János    

 Papok                                Pásztor Dávid, Kőműves Kornél

Rendezte: Garamvölgyi Andrea

Koreográfia: Őze János, Bárány Dávid, Szabóné Simon Zsuzsa, Deák Réka, Garamvölgyi Andrea

  Közreműködnek:

      Palóc Néptáncegyüttes

        Andi Színjátszósai:    Annus Vivien, Csizmadia Kinga, Deák Virág,

              Hevesi Izabella, Jakab Zsófia, Jászberényi Tamás, Kaizer Máté, Kárász Kinga,

Kiss Klaudia, Kolosi Alexandra, Laczkó Florina, Leel-Őssy Réka, Medve Viktória,

Pesák Ádám, Szabó Liza, Szeles Ingrid, Vincze Brigitta

        Holdudvar tánckar: Deák Réka, Dudok Barbara,Szeles Mónika,

        Marcsok Boglárka, Marcsok Veronika, Németh Annamária, Oláh Margit,

Szép Boglárka, Szép Erika

 

valamint a szécsényi Ferences Plébánia ministránsai

 

 

 

         

 

 

 
Rólunk
 
!Fontos időpontok!

 

 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hasznos linkek

Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár

Till Collapse Dance

Szécsény Város

Kubinyi Ferenc Múzeum

Palóc Néptáncegyüttes

 

 
Tábor
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 
Tartalom

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG