Üdvözlünk Andi színjátszósainak honlapján!!
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Darabok
 
Próbák

Próbák 

 

 

 
Akiknek hálásak vagyunk (TÁMOGATÓINK)

KÖSZÖNET:

 

 
Abigél 2012

Ginát, az elkényeztetett pesti gimnazista lányt 1943-ban apja váratlanul, magyarázat nélkül egy vidéki református internátusba íratja. A Matula zárt, puritán világa rengeteg lemondásra kényszeríti a jóléthez és szabadsághoz szokott kislányt, minden kapcsolatot meg kell szakítania a külvilággal. A szigorú szabályok, a percre pontosan beosztott napirend, a dísztelen, fekete-fehér környezet a lehető legtávolabb áll addigi könnyed életétől. Miután osztálytársai is kiközösítik, árulónak bélyegzik, nagyon magányosnak érzi magát, és szökéssel próbálkozik. A kísérlet meghiúsul, Kőnig tanárúr megtalálja, és visszaviszi az intézetbe, de ez arra készteti apját, hogy elmondja Ginának, valójában miért kell ott tartózkodnia. A tábornok a katonai ellenállás vezetője, és nem akarja, hogy ellenségei a lánya nyomára akadjanak. A kislányból ezután felnőtt lesz, önként vállalja a „rabságot”, és társaival is kibékül. Az intézet így már nem is tűnik olyan zordnak, az addig gyermetegnek tartott titkos matulás hagyományokat is elfogadja. Az iskola legnagyobb legendája a kertben álló kőszobor alakja köré fonódik, akit a lányok Abigélnek neveznek. Gina életében is felbukkan a titkos jótevő, aki mindenkinek segít, aki levelet ír neki. Abigél azonban már nemcsak kamaszkori gondokat old meg, hanem komoly társadalmi felelősséget vállal: pl. új okmányokat juttat el a zsidó származású diákokhoz. Miután a tábornok hónapokig nem jelentkezik, Gina megnyugszik, amikor otthoni udvarlója, Kuncz Feri megkeresi, és meg akarja szöktetni. A terv kudarcot vall, a lánynak azonban mégis távoznia kell. A háború szele elérte a bevehetetlennek tűnő Matulát is, Gina menekülni kénytelen. Egy volt matulás, Horn Mici segítségével megszökik az intézetből. Új személyazonosságot kap, és az is kiderül számára, hogy valójában az a tanár, akit egész évben gyűlölt, és lenézett, az ő legnagyobb segítője és mások életének megmentője: Abigél.

 

 

Szereposztás:

Vitay Georgina: Deák Virág
Kőnig Lajos: Stayer László
Vitay tábornok: Varga Bálint
Kuncz Ferenc: Pesák Ádám
Horn Mici: Bakosné Bányai Mária
Torma Gedeon: Rónai Egon
Mráz: Beszkid Andor
Kis Mari: Csizmadia Kinga
Torma Piroska: Kárász Kinga Eszter
Zsuzsanna testvér: Schmid Zsuzsanna
Bánki Anna: Vincze Brigi
Kalmár Péter: Kőműves Kornél
Murai: Csizmadia Dalma
Ari: Kovács Dalma
Nacák: Rubint Daniella
Cziller: Kolosi Alexandra
Kovács: Beszkid Valéria
Suba: Pesák Tamás
Gigus tanárnő: Sáriné Borik Melinda
Erzsébet testvér: Kuris Csilla
Tiszt: Pásztor Máté
Katona: Nagy Bálint
Püspök: Bobály Csaba


 

 
Rólunk
 
!Fontos időpontok!

 

 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hasznos linkek

Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár

Till Collapse Dance

Szécsény Város

Kubinyi Ferenc Múzeum

Palóc Néptáncegyüttes

 

 
Tábor
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 
Tartalom

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG